Szünet

Sziasztoook!
Nagyon sajnáljuk, hogy régóta nem volt új fejezet, de mindannyiunknak nagyon sűrű a programja mostanság.
Jenny és Dorka most kezdtek új suliban és rengeteget kell tanulniuk, nekem pedig ez az utolsó évem a gimiben, úgyhogy nekem is nagy a hajtás.
Szóval mindenkitől elnézést kérünk, aki várta az új részeket, de most határozatlan időre szüneteltetjük a blogot!!! :/
Puszi Nono

6. fejezet - Változások

Sziasztok!!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok. Nem is h.
Jó olvasást!! :DD
Puszi, Nono


Miután kirohantam Jack irodájából, lementem a büfébe, vettem egy vizet és leültem, hogy egy kicsit lenyugodjak, ugyanis alig fél órám volt az első fehérnemű fotózásomig.
Amikor valamenyire lehiggadtam és már nem akartam letépni Mr. Tökéletes fejét, elindultam a műterem felé, így éppen időben odaértem.
Ahogy beléptem a terembe, a fodrászok, sminkesek és öltöztetők hada fogadott. Lenyomtak egy székbe és sürögtek forogtak körülöttem. Én csak annyit érzékeltem az egészből, hogy néha utasításokat kaptam: "Kicsit hátrébb a fejet!", "Nyisd ki a szemed!", "Csukd be a szemed!", "Állj fel!", "Ülj le!", "Fordulj meg!"... és így tovább még húsz percen keresztül.
Amikor meghallották Natasha hangját, hogy ideje elkezdeni a fotózást, azonnal szétszéledtek.
Miután belenéztem a tükörbe, őszintén nem értettem, hogy mit dolgoztak rajtam ennyit, a hajam egyszerűen kiengedve, a sminkem teljesen szolid, majdhogynem semmi és a kezemben lévő fehérnemű is a legegyszerűbb összeállítás. Paul, a főstylist beterelt a ruhákkal az öltözőfülkébe, hogy nagyon gyorsan
öltözzek fel, mert csúszásban vagyuk. Felvettem az egyszerű fekete bugyit és melltatót, úgy rendeztem a hajamat, hogy ne látszódjon a vágás a hátamon és kiléptem a fülkéből.

 - Így megfelelek? - kérdeztem Pault. Ő Natashára sandított, majd széles vigyorral az arcán bólintott.
- De azért ezt vedd fel, mert nem a fehérneműs képekkel kezdünk. - tette hozzá és a kezembe nyomott egy inget.
Épphogy volt időm felvenni, máris odatoltak a kamera elé.
Rengeteg különböző beállítást csináltunk, nagyon felszabadultnak éreztem magam, még azután is, hogy megszabadultam az ingtől.

Olyannyira elengedtem magam, hogy teljesen megfeledkeztem a sebemről. Így amikor kérték, hogy fordítsak hátat a kamerának és tegyem előre a hajamat, gondolkodás bélkül végrehajtottam a kérést. A fotós még egyet-kettőt kattintott, amikor Natasha leállította és hallottam, hogy mindenki felhördül, majd amikor megfordultam, láttam, hogy egytől-egyig  a hátamat bámulják, köztük Jack is.
Látszott rajta, hogy végigpörgette magában a néhány órával korábbi beszélgetésünket és összerakta, hogy ez az a sérülés amiről beszéltem neki.
Egy pillanatra teljes csend uralkodott a műteremben, majd mindenki egyszerre kezdett el beszélni és főként engem kérdezgetni.
A tömeg fölött rápillantottam Jackre, aki könyörögve nézett rám és intett, hogy kövessem.
Gondoltam adok neki még egy esélyt, meghallgatom, hogy mit akar, addig sem kell magyarázkodnom. 

Elnézést kértem Natashától és Jack után futottam a folyosóra. Az irodája előtt találtam rá. Némán intett a fejével és betessékelt maga előtt a szobába.
Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, lerogyott a kanapéra és a kezébe temette az arcát.
- Ne haragudj Talia, egy seggfej voltam. - kezdte a magyarázkodást.
- Ez igaz. - helyeseltem, nekidőlve az ablakpárkánynak.
- Nem tudom mi ütött belém, én nem ilyen vagyok. Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdezte és rámnézett gyönyörű barna szemeivel.
- Persze. - motyogtam, mert teljesen levett a lábamról ez a pillantás.
- Szeretnélek kárpótolni valamivel - mondta és hirtelen felugrott a kanapéról - és már tudom is, hogy mi lesz az.
- Fizetem az lakosztályodat a Four Seasons-ben. - mondta vigyorogva és nagyon büszke volt magára, aztán előkapta a mobilját és bepötyögött valamit.
- De nekem nincs lakosztályom a Four Seasons-ben. - mondtam már én is mosolyogva.
- Most már van. - mondta és megmutatta a telefonját, amin az állt, hogy a foglalásomat elfogadták és kérték Jacket, hogy adja meg a számlaszámát, hogy minden fogyasztásomat arra terhelhessék.
-Nahát. Köszönöm. - csak ennyit bírtam kinyögni.
-Ez a legkevesebb. - felelte Jack, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna kivenni egy lakosztályt ami éjszakánként több mint kétezer dollárba kerül.
- De egyvalamihez ragaszkodok, felbérelek neked két testőrt és egy sofőrt, akik mindenhová veled mennek és vigyáznak rád.
-Jack erre semmi szükség, nem szándékosan sebesítettek meg, csak egy részeg hajléktalan volt és ha tényleg a Four Seasons-ben fogok lakni, többet nem keveredek rossz környékre. Kivéve ha te nem dobsz ki a kocsidból valahol a semmi közepén. - néztem rá szúrós szemmel.
- De én ragaszkodom hozzá, legalább egy hétig, utána megbeszélhetjük a továbbiakat. Rendben?
-Rendben. - bólintottam beletörődve a helyzetbe.
- Na, akkor most találjuk ki, hogy mit mondasz anyámnak, mi történt veled. Mert az igazat nem kellene elmondanod, az nagyon rossz fényt vetne rám. Ha anyám megtudná, hogy miattam sérült meg az egyik modell, azonnal kitagadna és akkor te sem tudnál hol lakni.
Amint befejezte a mondókáját összeállt a kép, meg akar zsarolni.
- Jack Mee, te gazember! Most komolyan megpróbálsz zsarolni? - kérdeztem egy kis rosszallással a hangomban.
- Hát valahogy úgy. - mondta füligérő vigyorral az arcán.
Azzal, hogy nem tagadta le, nagyot nőtt a szememben és rögtön elszállt a maradék haragom is.
Gyorsan kitaláltunk egy fedősztorit, amit később előadtam Natashának is, aki sajnálkozva nézett rám és azonnal véget vetett a fotózásnak.
- Talia azonnal menj haza, pihenj le és majd jövőhéten folytatjuk a munkát. Nem ártana ha még ma felkeresnél egy orvost. Hívok neked egy taxit.
- Majd én hazaviszem, anya. - termett ott egyből Jack.
- Rendben. - mondta mosolyogva Natasha.
Elköszöntünk, Jack a derekamál fogva kivezetett az épületből, besegített a kocsijába és már száguldottunk is a Cecil Hotel felé.
Amíg én felmentem és villámtempóban összepakoltam a cuccaimat, addig Jack rendezte a számlámat a recepción, majd csomagostul átszállított a Four Seasons Hotelbe, Los Angeles legelőkelőbb, öt csillagos szállodájába.

Feljött velem és mosolyogva nézte, ahogy álmélkodva állok a lakosztály ajtajában és nem hiszem el, hogy tényleg itt fogok lakni.

Majd segített berendezkedni és megbeszéltük, hogy nyolckor együtt vacsorázunk a hotel éttermében.
Mielőtt elment volna, szólt, hogy elegánsan öltözzek fel este, majd nyomott egy puszit az arcomra és már ott sem volt.
Amikor végre egyedül maradtam, mégegyszer végigjártam a lakosztályt, majd ledőltem az ágyra és felhívtam Deant.
- Szia! Nem lenne kedvetek velem ebédelni ma? - kérdeztem mosolyogva.
- Szia Talia! Dehogynem, pont most gondolkoztunk Claire-rel, hogy mit csináljunk.
- Remek, akkor találkozzunk a Four Seasons-ben negyven perc múlva.
- A Four Seasos-ben?? - kérdezte álmélkodva Dean.
- Igen, igen. Hosszú a sztori, de annyi lényeg, hogy Jack Mee bűntudatból kivette itt nekem a Premier lakosztályt és minden fogyasztásomat ő állja. - magyaráztam egy levegővel.
- Húha, ez remekül hangzik, máris indulunk.
- Renben. Szia.
- Szia. - köszönt el.
Az ebéd nagyon jó hangulatban telt, majd ebéd után megkértem Claire-t, hogy kísérjen el vásárolni az esti vacsira.
Sokáig mászkáltunk üzletről-üzletre, míg megtaláltuk a tökéletes összeállítást.
Egy elegáns sötétkék koktélruhát, ami eltakarta a sebet a hátamon. Hozzá egyszerű fekete magassarkút húztam és egy fekete kistáskát kaptam fel.

Izgatottan vártam az estét, nem tudtam, hogy csak egy egyszerű baráti vacsora lesz-e vagy egy randi.
Mindenesetre én már eldöntöttem, hogy mit szeretnék, innentől kezdve már csak Jacken múlik...

5. Fejezet - Idióta

Sziasztok!
Itt az ötödik rész!
Remélem elnyeri a tezséseteket és hgytok pár komit!
Élvezzétek ki az utolsó heteket, mindjárt iskola!
De addig is, tartsatok velünk!
xoxo, Dorka

Már vagy egy fél órája sétáltam az úton és a cipő már maradandó károsodást okozott a lábamon. Nem jöttek sűrűn autók ezen a szakaszon, így esélyem sem volt, hogy valaki felvegyen. Levettem a cipőm, és a kezembe raktam, és elindultam, megint. Higénikusabb ugyan nem volt, de kényelmesebb, az biztos. Nem foglalkoztam a talpamra ragadt kosszal, csak azzal, hogy minél hamarabb haza érjek. Fejemben összeállítottam egy Top 10 listát, hogy Jack-et, hogy csinálhatnám ki. Mivel a főnököm fia, így nem fojthattam meg, pedig ez volt a listavezető.

Az idő egyre hűlt, s nekem nem volt kabátom. A telefonom lemerült, így nem tudtam szólni Claire-nek, hogy nem érek ma oda dolgozni. Ideges, éhes voltam. A nap épp ment le, s hozott magával egy kis szelet is.

Pár óra múlva még mindig sétáltam. Korom sötétben, egyedül. Legalább is reméltem, hogy egyedül. Az utcai lámpák fénye halványan pislákolt, és úgy tűnt bármely pillanatban kialudhatnak. Fel sem tűnt, hogy ilyen hosszú az út mikor az autóban ültem. Bár én a hosszabbik úton jöttem, kicsit túlzásnak találtam az út hosszát. Mozgást hallottam mögöttem. Lassan hátrafordultam és egy részeg fickót fedeztem fel, kissé furcsán, de felém jőve.

Mivel már kocogtak a fogaim futásnak eredtem. Kezemben a cipőm, és a táskám. A férfi nem hagyta, hogy elmeneküljek. Futni kezdett, és előrátott egy hegyes tárgyat a zsebéből. Még jobban futni kezdtem, és már sírtam is. Hirtelen megbotlottam, és elestem. Az idegen utólért, és felrángatott a földről. Háttal álított magának, hogy ne tudjam azonosítani. Kezével felhajtotta a szoknyám, de rácsaptam, majd egy halk morgást halottam. A nyakam alatti bőrhöz helyezte a tárgyat, s belemélyesztette a bőrömbe. Kisebb sikítás után, belerugatam, és mielőtt jobban megvághatott volna, elrohantam. A bőröm iszonyúan sajgott, és folyt belőle a vér. A vágás nem volt olyan mély, hogy össze lehessen varni, de valamit kezdenem kellett vele. Immár a zokogásom a felszínre tört. Reméltem, hogy holnap senki nem veszi észre a sebem , mert akkor jól kezdeném a modell karrieremet.

A futás megtette a hasznát, és viszonylag hamar a hotelhez értem. Kalifornia pörgött, még késő este is. Berohantam a portára, és ráordítottam az előttem álló fickóra, hogy sietnék, és húzzon arrébb. Kikértem a kulcsom, és rohantam a lifthez.

A szobámba beesve, ledobtam minden cuccom és a fürdőbe mentem. Beálltam a zuhanyzó alá, és hagytam, hogy a forró víz, addig folyjék a testemre, még nem égeti azt. Mikor a tükörbe néztem, akkor vettem csak észre, hogy megint sírok. Óvatosanmegfordultam, hogy megnézem a vágást. Rosszabra számítottam, de ez a tíz centi hosszú  seb is iszonyúan lüktetett. Már nem foly belőle a vér, csak lassan csepegett, így bekötöteem.  Hogy lehetett ilyen szemét, hogy egyszerűen elment, engem otthagyva? Ő miatta bántottak.

Dühösen letöröltem a könnyeimet, és felvettem a háló ruhám.

Belebújtam az ágyba, majd felraktam a telefonom töltőre. Ismét sok nem fogadott hívás várt.

25 anyáéktól és 10 Deantől. Gyorsan megcsörgettem a barátomat, hogy kimagyarázzam magam. Szemem megint tele volt könnyekkel, és másodpercek kérdése és kitör.

- Szai, Talia! Hol a francba voltál? - förmedt rám Dean.
- Szi..szia! Én nagyon saj..sajnálom, hogy nem mentem csak... - ekkor kitőrt belőlem a sírás.
- Talia! Mi a baj? Mért sírsz? - halottam a hangját.
- Jack és..és..megtámadtak.... - mondtam.
- Megtámadtak? Talia, először is nyugodj meg, és mondd el szépen, hogy mi történt! - szipodtam kettőt és belekezdtem a történet elmondásába.
- Úr isten! De jól vagy? Nem kell korházba menned?
- Jól vagyok, csak nagyon féltem.
- Hogy hagyhatott ott az az idióta?
- Egy kicsit összevesztünk... - magyaráztam.
- És ha valakivel összeveszünk, azt ki kell rakni az útra, hogy menjen, amerre akar? Komolyan megkeresem ezt a hülyét!
- Dean, nyugi, nem szükséges - halottam a vonal túl oldaláról, hogy egy női hang kérdezi, hogy Dean kivel beszél.
- Talia, kihangosítalak! Itt van Claire!
- Talia, hol voltál?
- Megtámadtak! - ismét bőgtem.
- A francba! De jól vagy? - minden harag elszállt a hangjából, és inkább az aggódás vette át a helyét.
- Igen, csak fáj! - mondtam szipova.
- Nyugodj meg! Átmenjünk?
- Nem, nem szükséges! Jól vagyok, csak aludnom kell.
- Rendben, akkor pihenj! És ha nem vagy jól, akkor nem kell holnap jönnöd a kávézóba.
- De, megyek! Nem hagylak cserbe! Jó éjt srácok! - tettem le a telefont. Mivel idegesített, hogy a szülők minden percben hívnak, küldtem nekik egy üzenetet, hogy jól vagyok, és ne hívjanak, majd hallanak rólam.

Reggel letusoltam, átkötöztem a sebem, majd felvettem egy laza póló-farmer összeállítást.
A taxiban már forrt a fejem, és készültem leverni a mosolyt Jack Mee arcáról. Kifizettem a fuvart és besiettem az előcsarnokba. Megkérdeztem, hogy hol találom az igazgató fiát, majd kaptam egy emelet számot, és rohantam a lifthez. A 10. emeleten kinyílt a a lift. A folyosón lévő ajtókon az iroda tulajdonos neve volt, így mikor megláttam a nevét, kopogás nélkül benyitottam. Az asztal mögött ült és telefonált. Becsaptam az ajtót, majd a mellem előtt összefontam a karom.
- Később visszahívlak! - tette le a telefont. Felállt a székből, nyakkendőjét megigazította, majd oimaszul vigyorogni kezdett.
- Milyen volt a séta? - állt elém, és fülig ért a szája.
- Azt hiszed ez vicces? - kérdeztem.
- Nem tudom, mond meg te!
- Jack, hogy hagyhattál ott?
- Megérdemelted! Máskor nem fogsz nyávogni! Elegem van a női hisztiből. Mindig csak a nyafogás.
- Akkora egy idióta vagy! - mondtam neki. Megvonta a vállát és tovább mosolygott.
- Szivi, ez tény! - mosolygott még szemtelenebbül.
- Hagyd már abba a mosolygást! - kiabáltam rá. Egy röpke pillanatra abbahagyta, de megint elkezdte elölről.
- Nyugodj már meg! Mi a bajod? Hogy ott hagytalak? Bocsánat kérést akarsz? Mert azt nem kapsz! Nem lett semmi bajod, úgyhogy felejtsük el az egészet!
- Nem lett semmi bajom? - emeltem fel a szemöldököm  - Megtámagtak, te idióta! - ordítottam le a fejét! - Igen, miattad! Megtámadtak, mert otthagytál! Remélem most már boldog vagy! - megpofoztam, majd becsaptam  magam mögött az ajtót.

4.fejezet-Rohadj meg Jack Mee!

Sziasztok! 
Itt vagyok a kövi résszel. Egy kis feszültség és a többi... Kommentek jöhetnek... nem fogok ám megbántódni :DD Jó olvasást 

Puszi: JenniKehh

Az a három nap hamar el telt, a munkát amit Dean barátnőjének köszönhetek, megkaptam, azt hiszem kezd alakulni az itteni életem. Ma be kell mennem a portfólió miatt az OMG modellügynökséghez háromkor, ezért ki kellett kérnem a munkahelyemen ezt a délutánt. Most éppen a szekrényem előtt állok, teljesen tanácstalanul, és keresem a megfelelő ruhát. Hosszas keresgélés után megtalálom a tökéletest.

Ezek után rohantam , hiszen a ruhaválasztás kicsit elhúzódott. Fogtam egy taxit, és miután oda érve kifizettem, futó lépésben be értem az elő térbe. Kicsit lihegve értem be, de itt vagyok. Oda mentem a pulthoz, ahol egy középkorú nő köszönt vissza rám. Elegáns fehér blézert viselt, az aljat nem láttam hiszen a pult mögött volt. Haja gyengéd vörös, amit egy kisebb hajtűvel fogott közre hátul.

-Jó napot. – köszönt, mosolygósan, és minden figyelmét rám irányította. – Miben segíthetek? – kérdezte.

- Egy portfólióra kaptam időpontot, úgy…- mondtam habozva és telefonomat kikapva a táskámból megnéztem az időt. - Mostra – nevettem fel egy kicsit. Elmosolyodott, és az előtte való gépen kezdett kutatni.

- Igen…maga Talia Jones?- kérdezte, a megerősítésemre várva. Aprót bólintottam, mire ő vissza nézett a monitorra, és valamit sürgősen kereset. – Menjen fel a harmadik emeletre, ott végig a folyosón…forduljon balra, és egyből az első ajtó lesz az. – mondta.

- Köszönöm. – mondtam, majd követve az utasításait, egy szobában kötöttem ki, ahol kétségtelenül profi fotósok ügyködnek.  Most éppen egy hosszú szőke hajú lányt fotóznak, nincsenek sokan akik a sorukra várnak, gondolom próbálják elrendezni, hogy még se kelljen sokat várni. Nekem is csak 10 percig kellett… aztán már szólítottak is, én mosolyogva álltam meg az előttem lévő kamera elé.

- Jó…akkor kezdjük… csak mosolyogj és nézz a kamerába. – mondta

~*~

A képek gyorsan elkészültek, azt mondták, hogy ki küldik postán, így meg adtam nekik a hotel címét ahol most épp vagyok, és egy ideig még leszek szerintem. Éppen indultam ki a szobából, mikor egy elegánsan öltözött a korához képest jól kinéző nőbe botlottam.

-Elnézést…- szabadkoztam.

- Semmi gond…tudod láttalak a fotózáson, szinte a kamera elé születtél…nincs kedved kipróbálni magad a cégnél, mint modell? – mondta és elmosolyodott,  én csak tátott szájjal néztem az ajánlat miatt…

- Komolyan? Még szép , hogy igen…- nevettem fel.

~*~

Ennél jobb már nem lehet, ilyen szerencsés ember mint én nincs a világon, csak ide jövök ebbe a gyönyörű városba, és már is az ölembe hullik a lehetőség. Tehát a karrierem viszonylag gyorsan beindult, még magam sem értem, hogyan. Most éppen modellként dolgozom az ügynökségnél, és ami még jobb még a kávézóban sem kellett felmondanom. Ha anyáék ezt most látnák elképednének, hogy egyedül is tudom irányítani az életem, diploma nélkül. Most is épp egy fotózásról jövök, és néhány képem már meg is van

Imádom a munkám, azt hiszem ez a legjobb ami valaha is történt velem. Kifelé menet az öltözőből, belebotlottam az igazgatóba, szó szerint, hiszen miközben a táskámban kutattam egyáltalán nem figyeltem kinek vagy minek megyek neki.

-O…elnézést…- mondtam mosolyogva. Ő az ügynökség igazgatója, az a nő aki „felfedezett” mikor a portfólióm készült. Viszont nem egyedül sétálgatott ott, volt mellette valaki egy magas izmos jóképű fiú, aki csábos mosollyal nézett engem.

- Semmi gond…- mondta az igazgató, akit egyébként Nathasának hívnak. Már másodjára mentem neki.- Oh…ha már itt vagy bemutatom a fiam…Jack ő itt Talia Jones, Talia ő itt Jack Mee. – mondta, a fiúra mosolyogtam, és nyújtottam a kezemet, hogy kezet fogjak vele, de e helyett kezet csókolt, mint az őskorban. Azt hiszem azt várta, hogy elolvadva figyelek rá, de csak össze húzott szemöldökkel néztem, aminek nem nagyon örült. – Ne haragudj Talia, Jack csak szereti lenyűgözni a lányokat, mondhatom, hogy egy kaszanova…- mondta játékosan Nathasa, mire felnevettem, Jack pedig csúnyán nézett az anyjára.

- Örültem Jack, de nekem most mennem kell, mert elfogok késni…- mondtam, hiszen éppen a másik munkahelyemre tartottam. – További jó napot Mrs.Mee. – mondtam, hivatalosan. Mindig is gondban voltam a nevekkel, amit nem tudok mire vélni.

- Ugyan, hívj csak Nathasának… tegeződjünk..- mosolygott.

- Rendben Nathasa. – nevettem fel a mondat furcsaságán, hiszen elég nehéz volt így köszönni, egy nálad idősebb nőnek. – Sziasztok. – mondtam immáron tegeződésben. Majd kikerülve őket rohantam taxit fogni. Csak, hogy egy taxi sem volt hajlandó meg állni, és ami meg állt, azt is elhappolták előlem. Ekkor egy fekete elég drága autó állt meg előttem, és le húzta az ablakot, Jack ült az autóban, és rám villantotta 50 wattos fogsorát.

- Szia…ha akarod elviszlek. – mondta kedvesen. Furcsálltam, hogy az igazgató fia vigyen haza, de nem tudtam mást tenni, bele mentem.

- Elfogadom az ajánlatot. – mondtam és egy mosoly után behuppantam mellé az anyós ülésre. Jack meg várta amíg bekötöm magam, majd egyszer csak elindult. - Muszáj ilyen gyorsan menned? – kérdeztem, félve attól, hogy egy hirtelen fék után kiesünk az ablakon. Ugyan is, már rég átléptük a sebesség határt.

- Nők…- dünnyögte az orra alatt, mire én furcsán néztem rá.

- Mi a bajod a nőkkel? – kérdeztem játékosan felháborodva, miközben megkönnyebbülten vettem észre, hogy lassít a tempón.

- Nekem semmi… - mondta védekező hang nemben. Az út közben önkénytelenül vettem észre, hogy Jack sokszor nem az utat nézi, inkább engem tanulmányoz. Aztán azt is észre vettem, hogy egyáltalán nem haza felé visz, és rá jöttem, hogy azt sem tudja, merre lakom…

- Öhm… nem erre lakom, egy szállodában szálltam meg, Cecil Hotel Los Angeles. – mondtam a szálloda címét.

- Ja igen… elfelejtettem mondani, hogy van még egy kis elintézni valóm. – mondta egyszerűen. Mire én csak egy cseppet húztam fel magam. Ez komoly? Most közli velem, hogy neki másfele van dolga… és velem mi lesz? Nekem oda kell érnem a kávézóba.

- Jack… nem tudtad volna előbb mondani? Nekem ma még dolgom van…- mondtam idegesen, próbáltam nem kiabálni, de nem ment.

- Jól van már… nem tudtam, hogy ilyen fontos. – mondta mentegetőzve.

- Mondtam, hogy sietek…- mondtam ingerült hangon, és duzzogva ültem végig a további utat. Ami teljes csendben telt el. Ő nem szólt hozzám, én nem szóltam hozzá. Fel kellett hívnom Clariet , hogy nem tudok ma bemenni, de szerencsére normálisan fogadta a történteket, miután elmagyaráztam a helyzetet. Néhány perc múlva észrevettem, hogy körülöttünk nincs egy ház sem, csak egy nagy tisztás, és az út. Még is hova hozott ez az őrült? Nem kellett volna beszállnom!

- Jó… és most hol vagyunk? – kérdeztem rá nézve.

- Az-az igazság, hogy nem tudom, mondta, és egyik kezével megvakarta a tarkóját.

- Eltévedtél ember? – kérdeztem vissza fojtva az egyre inkább dühösebb természetem.

- Hé… próbálok kiutat találni oké? – emelte fel ő is a hangját.

- Oké… akkor talán fordulj vissza. – mondtam, még mindig ingerülten. Ekkor ő leparkolt az útszélén, és a telefonján kezdett matatni. – most meg mit csinálsz? – kérdeztem flegmán.

- Talán kiutat keresek? – nézett rám ugyan olyan flegmán. – Egyéb ként ha segíteni akarsz, vedd le a trikód… - mondta perverz vigyorral rám nézve. Jól hallottam? Ezt most tényleg mondta? Elképedt arccal néztem rá, amin ő jól szórakozott.

- Mekkora egy bunkó vagy…- mondtam, csúnyán nézve rá.

- Nyugi nem vagyok kíváncsi rá, ha ennyire nem akarod le venni, akkor nem lehet szép látvány. –nevetett fel. Hogy jön ahhoz, hogy ilyeneket mondjon? Komolyan megfontoltam, hogy felpofozom… de még is csak a főnök fiáról van szó. De egyébként is, kinek jutna eszébe, hogy egy teljesen idegen lánnyal ilyen közvetlenül, pofátlan módon beszéljen?- Egyéb ként mind ketten tudjuk, miért jöttél velem… - mondta, és huncut mosollyal kezdett közeledni hozzám. Ez meg mit akar? Azt hiszi le akarok feküdni vele? Itt?  Minek néz ez engem… ? Egy könnyed mozdulattal löktem el magamtól.

- Az agyad sem lehet szép látvány, tekintve, hogy a helyén egy fekete lyuk tátong. – mondtam, visszavágás képen. Mire ő meglepődött arccal figyelt tovább, míg én gondolatban megveregettem a saját vállam. Visszaestem az ülésbe, és türelmesen figyeltem előre, de már kezdtem unni a dolgot, így a mellettem ülő fiú telefonjára néztem. Azért, hogy megtudjam, mit is csinál ilyen sokáig, mikor is meg láttam… éppen chatel valakivel, nem is kellett több. – Te most komolyan elkezdtél chatelni? – kérdeztem dühösen… de kit álltatok? Ordítva…  Mire ő megugrott, a hirtelen hang hullámok hatására.

- Ne kiabálj már, olyan vagy mint valami út széli… ők szoktak így kiabálni…- mondta dühösen. Szemem szikrákat szórt. Komolyan ezt mondta? Meg akartam szólalni, valamivel visszavágni… de nem ment. Csak a cselekedetek maradtak nekem, míg ő visszameredt a telefonjára, én kiszálltam, a kocsiból, erősen becsapva a kocsi ajtaját. Felkaptam egy követ, és teljes erőmből a kocsinak vágtam… nem is gondolkodtam, hiszen az idegesség ellepte az agyam. Létezik egyáltalán ilyen? Jack letablózva meredt rám a kocsiból. Majd észhez tért és rá jött mit tettem,amit egyéb ként egyáltalán nem bántam meg. Össze fonott kézzel néztem ahogy kicsapja a kocsija ajtaját, és a kocsi másik oldaláról kezd el kiabálni velem. – Normális vagy? Mi az nem vetted be a gyógyszered? – kiabált velem.

- Bocs, de nem vagyok hozzá szokva, hogy kurva ként kezelnek…- kiabáltam visszamagyarázat képen. A legtöbb lány ezt csinálta volna, nem biztos, hogy ezen a módon, de kiállt volna az igazáért! Szeme szikrákat szórt. Ennek talán az egyik oka, az, hogy eddig senki nem szegült szembe vele… Be szállt a most már betört ablakú kocsijába, és azt várta , hogy én is beszálljak. Nekem viszont eszem ágában sem volt vissza szállni a kocsiba… Ugyan olyan ingerülten indultam el visszafelé, sétálva.

- Még te vagy felháborodva?- hallottam a hangját hátam mögül. Persze nem gondoltam, komolyan, hogy sétálva, fogok haza menni. De meg kellett, mutatnom, hogy velem senki se szórakozhat! Hallottam, hogy beindítsa a kocsit, és megfordul vele, majd ide jön hozzám. és lassan követ vele, miközben lehúzza az ablakát. – Remélem tisztában vagy vele, hogy ez egy vagyonba fog kerülni…- mondta. – Az utolsó esélyed, hogy beszállj, különben itt maradsz. – mondta parancsolóan. Nem akartam beszállni, viszont kinéztem belőle, hogy itt hagy, így inkább meg vártam amíg le áll a kocsival, hogy beszállhassak. Éppen nyúltam a kilincsért, amikor a kocsival arrébb tolatott. Az ablakon kihajolt, és hátra nézett hozzám, mivel most hátra akartam be ülni. Jót szórakozott, azon, hogy meg szívatott. – Ezt nem hagyhattam ki… szállj be. – nevetett. – oda mentem, és újra a kocsi kilincséért nyúltam, amikor is, a kocsi megint arrébb tolatott. Jack pedig önfeledten nevetett rajtam. Összefont karral néztem rá, a lehető leg csúnyábban. – Jól van, jól van, többet nem csinálom. – mondta védekezően, és úgy tűnt komolyan gondolja. De nem… amint újra a kormányért nyúltam megint arrébb tolatott.

- Ezt nem hiszem el!- kiabáltam , és önfejűen kezdtem menni előre,  újra bedobtam az „egyedül majd haza sétálok” kártyát. Már rég elhagytam a kocsit…

- Jaj ne már Talia!- mondta, és újra követett a kocsival. – Szállj már be! – mondta mellém érve.  De én nem voltam hajlandó egy szót sem válltani vele. Azt akartam, hogy könyörögjön… vagy legalább bocsánatot kérjen…- Oké… te akartad! – mondta, és egyszer csak begyorsított… elhajtott. Addig, addig húztam a húrt, míg el nem szakadt. Most komolyan elhajtott, és már csak a távolodó kocsit vettem észre. Elképedt arccal néztem ahogy elhajt… és reméltem, még hallja a következő néhány szavamat.

- Rohadj meg Jack Mee!- Ordítottam torkom szakadtából… és remélve, hogy nem csak hall, hanem lát... Megillettem őt a mind két kezemen megtalálható, középső ujjammal. 

3. fejezet - Az első csalódás

Sziasztok!
Itt az általam írt első fejezet. Tudom, hogy egy kisebb késéssel raktam fel, de elég hosszúra sikeredett ez a rész. Remélem ez megfelel kárpótlásnak. :)
Nem is jártatom tovább a szám, csak annyit szeretnék még mondani, hogy
néhány visszajelzésnek örülnék. :)
Jó olvasást! :D
Puszi, Nono

Másnap reggel kipihenten ébredtem és amíg az ágyamban fekve vártam a megrendelt reggelire végiggondoltam, hogy mihez is akarok kezdeni itt LA-ben.
Mivel az alapelgondolásom az volt, hogy modellként szeretnék dolgozni és már kiskoromban is áhítattal néztem a modellekre, az ölembe vettem a laptopomat és elkezdtem böngészni a kaliforniai modellügynökségek listáját.
Több szimpatikusat is találtam, de végül is az OMG Modellügynökség mellett döntöttem, mert itt egy remek ajánlatba botlottam. Néhány száz dollárért elkészítetthetem a portfóliómat, amit elküldenek különböző cégekhez és újságokhoz. Ha pedig 3 hónapon belül "nyereséges leszek" számukra, akkor visszafizetik a befizetett 250 dollárt, természetesen a fizetés mellett. Az utazás után 470 dollárom maradt, plusz valamennyi apró.A család rendesen ellátott pénzzel a sikeres érettségim alkalmából. Csináltam egy gyors költségvetést és rájöttem, hogy ez semmiképp sem lesz elég addig amíg beindul a karrierem . Abba pedig bele sem mertem gondolni, hogy nem leszek jó modell és nem lesz munkám.
Úgy döntöttem, hogy szerzek egy állást egy boltban, vagy egy kávézóban, vagy valahol. Csak azt sem tudtam, hogy ennek hogyan álljak neki. Aztán beugrott Dean. Ő itt lakik biztosan tud nekem segíteni. Ahogy ezt végiggondoltam, meg is érkezett a reggelim.
Miközben befaltam a gyümölcssalátát végig Deanre gondoltam, izmos karjaira,a kedves mosolyára és elbűvölő természetére. Mire feleszméltem már majdnem tizenegy óra volt. Gyorsan kipattantam az ágyból és megkerestem a táskámban a fecnit amire Dean a számát írta. Tudom, hogy megígérte, hogy délután hív, de minél hamarabb kezdek el munkát keresni, annál hamarabb lesz sikerem és annál hamarabb hallhatom a hangját.
Gyorsan beütöttem a telefonba a számot, majd vártam, hogy Dean felvegye. A második csöngés után meg is hallottam a hangját és a szívem a torkomban kezdett dobogni.
-Halló! Halló! Ki az? - hallottam a telefonban, ekkor magamhoz tértem, vettem egy mély levegőt és beleszóltam.
-Szia Dean, itt Talia. - fogalmam sem volt, hogy emlékszik-e rám, már épp kezdtem volna ecsetelni, hogy "tudod az a béna csaj aki tegnap leöntött téged kávéval", amikor hallottam, hogy belenevet a telefonba és örömteli hanggal köszön.
-Szia Talia! Örülök, hogy hívtál, de megígértem, hogy később hívlak, ezért nem számítottam a hívásodra. - magyarázkodott.
Basszus, ezt elszúrtam, gondoltam magamban mérgesen, biztos zavarom...
-Jajj, ne haragudj, hogy zavarlak, csak kérdezni akartam valami, de akkor majd később visszahívlak. Szia. - mentegetőztem és már éppen kinyomtam volna a telefont, amikor megszólalt:
-Ne hülyéskedj, dehogy zavarsz, mondd nyugodtan.
-Hát oké, köszi. De biztos nem zavarok? - kérdeztem még minig aggódva.
-Nem, tuti, csak nyögd már ki hogy mit akarsz, mert elunom az életemet.
-Rendben. Csak azt szerettem volna kérdezni, hogy nem tudsz-e valami állást számomra például egy kávézóban vagy valami ilyesmi helyen, mert szükségem lenne pénzre, de egyáltalán nem ismerem a várost és rajtad kívül mindenki idegen itt számomra és gondoltam te talán tudnál segíteni - motyogtam a telefonba.
-Szerencséd van éppenséggel a barátnőm a Café Pinot-ban dolgozik, ahol ha jól tudom éppen pincérnőt keresnek. Éppenséggel megkérdezhetem Claire-t, ha gondolod...
Hogy miii??? Barátnője van??? Ne mááár!!! Tisztára leblokkoltam. Csak akkor ocsúdtam fel, amikor hallottam, hogy Dean ordibál a fülembe.
-Talia! Talia! Taliaaaa! Ott vagy még??
-Ööö, persze, itt vagyok, ne haragudj. Mit is mondtál? - kérdeztem hebegve.
-Csak azt, hogy megkérdezhetem Claire-t az állásról, ha gondolod.
-Köszönöm Dean, az remek lenne. - mondtam hálásan.
-Oké, akkor tíz perc múlva visszahívlak. Szia.
-Szia. - motyogtam és az ágyra dobtam a telefont.
Amint a készülék a párnán landolt, sarkon fordultam és elindultam a fürdőszoba felé. Ott gyorsan megnyitottam a csapot és amíg a víz meleg lett ledobtam a ruháimat és feltűztem a hajamat. Majd beléptem a forró víz alá és addig álltam ott, amíg a bőröm már rákvörössé vált. Közben pedig végig magamat ostoroztam, hogy hogy lehettem ilyen ostoba. Hogy is képzelhettem, hogy egy olyan pasinak mint Dean nincs barátnője.
Miközben szárazra dörgöltem magam az egyik szállodai törölközővel, elhatároztam, hogy túlteszem magam ezen az egész ügyön és az, hogy már a második napon hatalmas csalódás ért, nem fogja elvenni a kedvemet az önálló életemtől.
A telefonom éppen akkor csörrent meg amikor kiléptem a fürdőből, gyorsan odaszaladtam, felkaptam és belehallóztam, jó híreket remélve.
Ezúttal nem kellett csalódnom, Dean azt mondta, hogy Claire beszélt a főnökével és behívnak állásinterjúra. Megadta a számomat Claire-nek, aki majd sms-ben elküldi az időpontot és a címet.
Miután ez megvolt, úgy döntöttem,  hogy máris elmegyek az ügynökséghez, hogy minél hamarabb elkészülhessen a portfólióm. Sokáig gondolkodtam rajta, hogy mit vegyek fel. Miután legalább ötször áttúrtam a szekrényeket, kiválasztottam egy szolid nyári ruhát és hozzá felvettem kedvenc magassarkú szandálomat és egy piros kis táskát.

Mielőtt kiléptem az utcára feltettem egy szolid sminket és magamhoz vettem a portfólió elkészítéséhez szükséges összeget.
Ahogy kiléptem a szállodából megcsapott a hőség, így felülírtam eredeti elhatározásomat és mégsem gyalogoltam, hanem leintettem egy taxit. Már félúton járhattunk, amikor pittyegett a telefonom, jelezve, hogy sms-t kaptam, a szám ismeretlen volt, tehát sejtettem, hogy Claire az. Az sms-ből megtudtam, hogy másnap délután kettőkor várnak a Café Pinot-ban.
Gyorsan bepötyögtem egy köszönömöt, majd mire végeztem a taxi meg is állt az OMG Modellügynökség épülete előtt.
Miután kifizettem a sofőrt, kipattantam a kocsiból és felszaladtam az ajtóig vezető néhány lépcsőfokon.
Ahogy beléptem a légkondicionált előtérbe, azonnal a recepció felé vettem, az irány, ahol eligazítást kértem. Kiderült, hogy nem is kell máshová mennem, mert itt rögtön kaptam egy időpontot három nappal későbbre.
Megköszöntem, majd kimentem az épületből. Odakint úgy döntöttem, hogy sétálgatok egy kicsit a városban és megnézem a látnivalókat amíg még van időm.

2.fejezet Kalifornia

Sziasztok!
Mini Dodó vagyok! Meghoztam az általam írt első részt!
Remélem tetszeni fog mindenkinek! És kapunk pár komit, mint az előző részhez!
Kellemes olvasást!

Arra ébredtem fel, hogy egy középkorú utaskísérő rázogatja a vállam. Barna haja kontyba tűzve, s rajta az egyenruha.

- Hölgyem! Nemsoká leszállunk! – mondta és elrohant, visszaülni az eredeti helyére, mert a gép nemsoká elkezdi a felszállást.

Álmosan pillantottam ki az ablakon. Kalifornia körvonalai már látszódtak a felhők közül.

Gyorsan összepakoltam az ülésen elterülő dolgaimat a táskámba és bekapcsoltam a biztonsági övet, pont akkor mikor a kis hang megszólalt: Tisztelt utasaink! Hamarosan elkezdjük a leszállást, kérjük csatolják be a biztonsági öveiket.

A gép leszállt. Mi, utasok is készültünk elhagyni a gépet. Egy középidős férfi állt a lépcső alján. Minden leszállót köszöntött Kaliforniában.

Fogtam a cuccaimat és learaszoltam a fehér lépcsőn.

- Köszöntjük Kaliforniában! – s széles mosolyt villantott rám. Én visszamosolyogtam, majd bementem a repülőtér fedett várakozójába.

Miután átestem mindenféle biztonsági vizsgálaton, örömmel léptem ki a nagy épületből.

Leintettem egy taxit, s miután a bőröndöket elhelyeztük a csomagtartóba, behuppantam a kopott ülésre.

Mondtam neki, hogy a Cecil Hotel Los Angelesbe vigyen. Ugyan nem egy luxus szálló, de nekem a lényeg az, hogy legyen egy ágy amin aludhatok este.

Ügyetlenül forgattam a prospektust a kezembe. E okos szórólap, tele van hotelekkel, látnivalókkal, és iszonyat jó kávézókkal.

A sárga autó megállt egy gyönyörű kinézetű hotel előtt. A külső kinézete miatt meg nem mondtam volna, hogy csak két csillagos. Bár tudom, hogy nem csak a kinézet határozza meg a csillagok számát, hanem a nyújtott szolgáltatások, a luxus, az étel.

A sofőr kivette a csomagtartóból a csomagjaimat én pedig elindultam be a hatalmas épületbe.

Belülről krémszínű falak, fejmagasságtól csempézett. 4 apró szék egy asztal körül, mindegyik egymástól két méterre. A recepciós pult barna színbe bújt.

Odamentem a pulthoz, ahol senki nem állt. Fogalmam sem volt, hogy hol van mindenki ezért megnyomtam a kis csengőt a pulton. Hátha jön valaki…Egy londiner jött elő.

- Jó napot kisasszony! – köszöntött és beállt a pult mögé.

- Jó napot! Szeretnék bejelentkezni! – mosolyogtam.

- Rendben hölgyem, azonnal hívom a recepcióst – s otthagyott egyedül.

Egy középkorú bubi frizurás nő jött elő, mosolyogva.

- Ne haragudjon a késésem miatt! Egy vendégnek szüksége volt rám – nézett rám, majd elkezdte a számítógépet pötyögtetni.

- Szóval akkor beszeretne jelentkezni…Meddig kívánja nálunk tölteni a vakációját?

- Öhmm…nem tudom! – mondtam és zavarban voltam. Igazából fogalmam sincs, hogy meddig maradok itt, mert szeretnék egy olyan hotelbe menni, ahol van úszómedence, meg egyéb szolgáltatások…Hiszen leérettségiztem, ezt kiérdemlem.

- Rendben, akkor majd távozásnál fizet! Öné az 502- es szoba! Joel! Gyere segíts a hölgynek felvinni a csomagjait! – a londiner rettentő gyorsasággal ott termett, felrakta a bőröndjeimet egy kocsira és kezébe vette a kulcsot. Elindult a lift felé, majd mikor mindketten beszálltunk, megnyomta a 8-as gombot. A lift hamar felért a kívánt emeletre és a fiú a szoba felé vette az irányt. Óvatosan belecsúsztatta a kulcslyukba a kívánt tárgyat és intett, hogy menjek be a szobába. ahogy bementem egy kisebb nappaliba értem, onnan pedig három ajtó nyílott.

A londiner óvatosan lehelyezte a csomagokat a kocsiról és kinyitotta mindegyik ajtót.

Az egyik az erkélyre, a másik a szobákba, harmadik egy kisebb konyhába vezetett, lerakta a kulcsot az asztalra és elhagyta a szobát. Bementem a hálószobába, ahol egy nagy franciaágy volt, gondosan letakarva virágok ezreit bemutató takaróval. Rajta fehér párnák. Az ágy mellett két gardrób. Az ággyal szembe egy tévé; s az ágy mellett két éjjeliszekrény. Visszamentem a nappaliba és kiléptem az erkélyre. Gyönyörű kilátás nyílt a városra és a tengerpartra. Gyorsan el is határoztam, hogy kicsomagolás után egyből meglátogatom a partot. A szobába beráncigáltam a nagy bőröndöket és elkezdtem a vállfákra pakolni. Mikor végeztem velük, a kiüresedett bőröndöket alulra lefektettem, és előszedtem a fürdőruhám. Csinos kis darab, egyszerű pánt nélküli rózsaszín virágos. Felvettem rá egy farmerrövidnadrágot és egy fehér inget. A kistáskámba mindent belepakoltam ami szükséges lehet: naptej, újság,telefon, fésű, napszemüveg, innivaló, pénztárca, törölköző. Sietősen hagytam el a szobát és a kulcsot a portán leadtam. Taxit fogtam, akit a tenger felé irányítottam.

Az utazás közbe eszembe jutottak a szüleim. Hogy most már nagyon utálnak és haragudnak rám. Nem értem rá ezen tűnődni, mert az autó megállt a bejáratnál. Kifizettem, majd igyekeztem a bejáratot elhagyni. Béreltem egy napozóágyat, amit segítőkészen utánam hoztak. Nem azért, mert elvagyok kényeztetve vagy valami, de ha neki ez a dolga…

Miután ideális helyet találtam, leöltöztem fürdőruhára. A cuccomat a napozóágy alsó részébe rejtettem, hogy el ne vigyék. Nem azt mondom, hogy a Kaliforniai emberek szánt szándékkal viszik el mások dolgait, de soha nem lehet tudni, hogy ki jön erre, és megtetszik neki a csomagom. Elindultam befele a vízbe.  Kellemesen meleg volt, a napsugarainak köszönhetően.

Mikor kiélveztem, hogy tengerbe ezerszer jobb úszni, mint egy klóros medencébe, kiúsztam a partra.

Leterítettem a törölközőmet a napozóágyra és ráfeküdtem, hagytam, hogy a nap melege csiklandozza a bőröm, míg én a barna hajzuhatagomat fésültem. Az idő délután négy körül járhatott, mikor elegem volt a napsütésből, felvettem a fehér inget és a telefonomat nyomkodva mentem kávét venni. A kávé már eléggé kihűlt, mikor visszafelé lépkedtem a táskámhoz, még mindig a mobilomat nyomkodva. A szüleimtől 102 nem fogadott hívás volt, és egy csomó üzenet. Mint, például: „ Hol vagy?”; „ Azonnal hívj fel!!!!”. Nem törődve töröltem ki az összeset. Még csak az hiányzott, hogy elgyengüljek és hazafelé vegyem az utat.

Nem! Ha már idáig eljöttem, nem megyek vissza, arra a rossz előkészítőre.

Addig nyomkodtam a telefonomat még véletlenül neki nem mentem valakinek. A kévés pohár tartalma mind a pólóján landolt.

- Ahh…izé….sajnálom! Várj leszedem, valahogy! – mondtam idegesen és a napszemüveget a fejemre toltam.

- Ohh hagyjad! Majd kijön!

- Nem, nem én kiszedem, csak hagyd! – s tovább törölgettem a pólóját!

- Jaj, ez csak egy póló! Hagyjad már!

- Én nagyon sajnálom! – mondtam és őszintén bántam, hogy leöntöttem egy igen helyes srácot.

- Nem kell! – mondta mosolyogva. – Egyébként  a nevem Dean.

- Az enyém Talia.

Az hátralévő időt végigbeszéltük, és bementünk a városba. Dean kapott egy új pólót, mert azért ő sem mutatkozhat kávéfoltos pólóba Kaliforniában.

Este visszakísért a hotelhez, majd megadta a telefonszámát és megbeszéltük, hogy holnap felhív.

Ezután felsétáltam a szobámig, mert gondolkodnom kellett, meg a liftek mind foglaltak voltak.

Szobába érve rendeltem magamnak egy kis ennivalót, majd lezuhanyoztam és lefeküdtem aludni.

Nagyon-Nagyon fontos!

A google reader megfog szűnni... ez annyit tesz, hogy el tűnik majd minden blog, ahová fel iratkoztál, és a saját blogodban is el tűnnek a feliratkozók!
Arra kérek mindenkit, hogy regisztráljatok ezen az oldalon: Blog lovin (én már megtettem) , hogy továbbra is megmaradjon a feliratkozók száma. Ha regisztráltatok, azt szeretném kérni, hogy komentbe írjatok egy ilyet:  :)

Ez számomra nagyon fontos lenne! Nagyon szépen köszönöm! *-*

TÖBB INFORMÁCIÓ: Noricii's blogdesign blogján!

Trailer videó!

Kész vagyok a trailer videóval... egy kis kedv csináló! Tehát nézd végig ha már itt vagy :DD
köszi puszi: I'm Jenny

1.fejezet: Egy új élet felé...

Sziasztoooooooooooook! 

Itt I'm Jenny, szolgálatra jelentkezem ( vagy mi...) xdd Itt az első rész... engem ért az a megtiszteltetés, hogy meg írjam, ez azért is megtisztelő, mert igazából az első rész alapján ítélik majd meg a blogot... nem de? Remélem, hogy tetszik... azért el mondanám, hogy most éppen 23:30 óra van. Tehát nem nyugodtam addig amíg be nem fejeztem az első fejezetet.  Komizzatok, iratkozzatok fel, de persze csak akkor ha tetszik, és kíváncsiak vagytok a folytatásra. 

Puszi: I'm Jenny

Egyik lábamról a másikra helyeztem a testsúlyom, kezemet magam elé fontam, és unottan vészeltem tovább a búcsúzó beszédet, és a búcsúzó verseket. Egy kisebb tömeg vett körbe minket, mint valami Coldplay koncerten, na de annyian még sem voltak. Néhányan sírtak örömükben, többek között anya is, és néhányan csak meredten bámulták a műsort.

Ennek is vége van, végre leérettségiztem, furcsa volt, hogy most nem mi adunk műsort, az érettségiző osztályoknak, hiszen most mi vagyunk ezen a soron. Mi tagadás, a műsort tényleg nagyon szépen rendezték meg, ezért nem volt csoda, hogy egy cseppet bekönnyeztem. Az utolsó szavak hangzottak fel, és a tömeg csorda szerűen kezdte keresni a személyt akihez jött. Azt reméltem, hogy még lesz alkalmam elköszönni az osztálytársaimtól, de miközben kétségbe esve kerestem őket, rokonok ezrei jöttek oda hozzám, egy-egy csokor, vagy szál virággal. Csak tudnám, hogy miért jó ennyi virágot adni, néhány nap múlva úgy is csak meghervad, és nem tudok vele mit kezdeni, mint ki dobni. Miután már a második unoka tesóm is oda jött, hogy gratuláljon, letettem a tervről, mi szerint elköszönjek bárkitől is.

Nincs nagy családunk, se testvérem, se nagyszüleim, csak a szüleim vannak, és pár unoka tesó, és kifújt. Így az ünneplésnek sem terveztünk semmi  nagy eseményt, csak egy szimpla családi ebédet a szüleimmel, nem kellenek unoka tesók… Már kezdett fel oszlani a tömeg, és kezemben két csokor virággal, kerestem anyáékat. Meg is találtam őket, a sor legvégén, anya megölelt, és kezembe nyomott egy újabb csokor virágot. Apa is megölelt.

-Mehetünk kicsim?- kérdezte anya, mire bólintottam ezzel jelezve, hogy igen. Lábam már sajgott a magas sarkútól, még is erőt véve magamon, még utoljára ki léptem az iskola kapuin. Anya és apa, el vették az összes csokrot, még se nekem kelljen cipelnem, nem igaz? Furcsa dolgok ezek… néhány napja, még be voltam zsongva, és alig vártam ezt a napot, mapedig… nem akarom el hinni, hogy tényleg itt vagyok, és el megyek… Mindenki haza felé szálingózott, mi is a kocsink felé sétáltunk amikor egy hang kiabált utánam.

- Talia…- hallottam a hátam mögött, és reflexszerűen hátra kaptam a fejemet. Alisa rohant utánam, kezében a magas sarkújával. Ő az egyik legjobb barátnőm. Nevetve, még is kicsit könnyes szemmel közeledett, vagy is futott, és egy nagy lendülettel a nyakamba ugrott.

- A kocsinál meg várunk. – mondta anya, nem néztem rá, de biztosan tudta, hogy helyeselek,csak nincs időm ezt kifejezni. A nyakamat szorító lányt vissza öleltem, olyan erősen ahogy csak tudtam. Egy csepp könny ki csordult a szemem sarkából… nem szeretek búcsúzkodni. Most biztos azt mondjátok, hogy ha akarunk, még találkozhatunk, ezzel csak egy gond van, ők el költöznek, nem is közel. Tehát nem, fogunk többé találkozni…

- Úgy fogsz hiányozni…- motyogta nyakamba. Hangja a sírástól remegett, utálom ha sírnak előttem, ettől nekem is sírnom kell.

- Te is nekem…- mondtam, és meg indult a niagara, ami egészen eddig a szememben bujkált. Arcomat vállába temettem, ahogy ő is az enyémbe. Majd elváltunk, - Vigyázz magadra jó? – mondtam mosolyogva, és mind e közben sírva, ő csak szorgosan törölgette a szemét, ami egyre csak pirosodott. Platina szőke haját kissé megrázta a szellő, majd újra felnézett rám.

- Oké… de te is. – nevettet fel. – Még egy utolsó ölelés? – kérdezte,. Mire elnevettem magam, nem tudtam, hogy lehet egyszerre sírni és nevetni, de most már meg is tapasztaltam. Előrébb léptem és szorsan magamhoz öleltem. Két percig biztosan öleltük egymást, de aztán elengedtem, és ő is engem.

- Most már megyek. – mondta, és elmosolyodott. – Szia!

- Szia…- köszöntem el én is. Alisa meg fordult, és a rokonsága felé igyekezett. Ideje volt nekem is menni…

                                                                                ***

-Szóval… gondoltam ha már nem kerítünk nagy feneket ennek az érettségizős dolognak, legalább el mehetnénk valahová nyaralni…például Kaliforniába. Mit szóltok hozzá? – újságoltam a szüleimnek a nagy ötletemet az ebédlő asztalnál, anya ínycsiklandó étele elfogyasztása közben. Apa meg állt a rágásban, és anya is így tett, félve pillantottak össze. Ismerem őket annyira, hogy tudjam… ennek az ötletemnek, valamiért nem nagyon örülnek.

- Drágám… nem akartuk most elmondani… de…- kezdte anya, és habozva fordult apa felé, aki le nyelte az utolsó falatokat, és le rakta az evő eszközöket.

- Mi az? – kérdeztem, ezzel sürgetve a dolgot…

- Egyetemi előkészítőre mész… - mondta ki végül apa… ez komoly? Nyáron is tanuljak? Ép, hogy vége a az évnek, elegem van az iskolából, végre le tettem az érettségit, és van egy szakmám is, miért kéne egy diploma? Nem akarok polgármester lenni vagy mi…

- Jó vicc…- nevettem fel, poker arccal, remélve, hogy csak vicc az egész, de arcukból ítélve rá jöttem, hogy nem az…- Ez nem vicc ügye?!- kérdeztem, de ez nem is kérdés volt, inkább egy kijelentés. Válaszoltak volna, de közbe vágtam. – De, hogyan, amikor nem is jelentkeztem egy egyetemre se?!- kérdeztem, majd rá jöttem, hogy ez hülye kérdés volt, hisz a válasz egy értelmű.. győzködtek év közben, hogy jelentkezzek, de nem mentem bele, elvégre is az én életem, és én döntöm el , hogy mit akarok. Leesett a tantusz, ők beadták a jelentkezésemet. – Nem megyek!- mondtam kínosan nevetve.

- De mész és ezzel vitát le zárva… jövő héten indulsz. – mondta apa, úgy mint ha egy kis gyerek lennék. De ez nem így van… már felnőtt vagyok, nagyjából.

Mit képzelnek? Ők fogják megtervezni megcsinálni az egész életemet? Nem hiszik el, hogy képes vagyok egyedül irányítani a sorsom? Pedig kénytelenek lesznek el hinni. Mert, hogy nem megyek el az biztos!

- Nem fogok el menni!- mondtam, és fel lökve a székemet, fel rohantam az emeletre. Dühös voltam, jobban mint bárki hinné. Miért nem lehet, hagyni, hogy csináljam amit akarok? Nem bíznának bennem vagy mi? Hiába vagyok már 21 éves… ők, még mindig úgy kezelnek mint egy 5 évest. A dühösségem sajnos a szobám ajtaja érezte meg. duzzogva estem be az ágyba, mi közben kezem, mellkasom elé fontam. Utálom, ha nem csinálhatom azt amit szeretnék, ez pedig a kikapcsolódás Kaliforniában…

De várjunk csak… miért ne csinálhatnám? Hiszen felnőtt vagyok, azt csinálok amit akarok. Felpattantam az ágyról, onnan egyenesen a földre, így könnyebben kihúzva bőröndömet az ágyam alól, amit dühösen feldobtam az ágyamra. Szekrényem elé léptem, és ki szedtem minden nyári ruhámat… csak, hogy ehhez nem lesz elég egy bőrönd az biztos… Így elő vettem a másikat is. Sietősen pakoltam tele a bőröndömet, majd a fürdőbe siettem, onnan is ki vettem azokat amire szükségem lehet, gondolok itt fogkefére… és fésűre stb.  amiket bele raktam a kis el húzós részre, és le raktam az ágy mellé.

Persze nem csak erre kellene gondolnom… hanem, hogy például, hol fogok megszállni, vagy miből fogok megszállni. Így elő vettem a polcom legtetejéből a dugi pénzemet, és arra hutottam, hogy gazdálkodhatnák okosabban is. Nem volt elég a pénz, kénytelen voltam apáéktól „kölcsön” venni. Be settenkedtem a hálószobájukba, és halkan, be nyúltam a polcuk leg aljára, ahonnan kivettem éppen elég összeget. Nem szándékozom luxus körülmények között élni. Szívem a torkomban dobogott, hiszen bármikor bejöhetnek… falhoz lapulva mentem ki, majd vissza a szobámba. Ki fújtam a levegőt, majd a pénzt be tettem a neki megfelelő kis helyre, a pénztárcámba.

 De, hogy azért még se aggódjanak, és ne hívják a rendőröket meg ilyesmi.  Írok egy levelet. Az asztalomhoz léptem, és elő vettem az ehhez szükséges dolgokat. Gondolok itt a tollra, és a papírra.

„Anya és apa!

Elegem van, hogy sosem engeditek, hogy azt tegyek amit akarok, elvégre már nagykorú vagyok. És mivel nem hiszitek el, hogy egyedül is tudom élni az életemet, bebizonyítom. El megyek… és egyedül is meg élek a lábamon. Ne aggódjatok miattam, hiszen jó helyen leszek. Kölcsön vettem némi pénzt, remélem nem haragszotok meg miatta. Kérlek titeket, hogy fogadjátok el a tényt: már nem vagyok 5 éves. Szeretlek titeket!

Puszi: Talia”

Hogy jó helyen leszek-e? Nem tudom, fogalmam sincs, de az biztos, hogy jobb lesz mint itt. Nem arról van szó, hogy nem szeretném őket, de felnőttem, meg kell érteniük, hogy nem maradok örökké velük.

A tollat remegve raktam le a kezemből, ez az első eset, hogy ki állok magamért a szüleim előtt, még soha sem szálltam velük szembe, nem vagyok valami tini lázadó… de egyszer mindenki besokall. Tehát leejtettem a tollat az asztalra, nem is törődve azzal, ha esetleg a földre gurul. A papírt óvatosan félbe hajtottam. Ekkor ajtónyitódást hallottam, kétségbe esve fordultam meg, kezemet pedig hátam mögé rejtettem a papírommal együtt. Anya alakját láttam meg az ajtóban. Karba tett kézzel fordul felém, és közeledik. Egy perc töredékéig azt hittem lebuktam, már kezdtem fejemben megkreálni a külön fajta hazugságokat, amikkel kihúzhatnám magamat a bajból. De meglepődtem, mikor anya egy halvány melengető mosolyt küldött felém, én is így tettem, bár csak a megkönnyebbülés miatt.

-Remélem tudod, hogy csak jót akarunk neked…- kezdte békítő mondatait. Szememet megforgattam, ez hosszabb lesz, mint a pápa prédikációja… muszáj volt valahogyan lerövidítenem, hiszen még sötétedés előtt el szeretnék indulni. Most körülbelül olyan két óra fele van, így nem kellene aggódnom, szimplán csak az miatt, hogy nehéz lesz észre vétlenül kijutni.

- Igen anya… ti mindig jót akartok nekem…- mondtam gúnyolódva. Mire ő cuppogott, egyet és szó nélkül megölelt. Szerintem tudja, hogy el akarok menni, és azért jött ide, hogy direkt meg essen rajta a szívem. Na jó, lehet, hogy csak paranoniás vagyok.

Fejemnél fogva húzott magához, én is visszaöleltem, bár nem tudom, hogyan jött ez a hirtelen kirohanása. Homlokomra nyomott egy puszit, majd végleg elvált tőlem. A papírra ami mind végig a kezemben volt, még csak rá sem kérdezett, így ezzel könnyű dolgom volt. Viszont mi előtt távozott volna, még visszafordult.

- Miért vannak elől a bőröndjeid? – kérdezte szemöldökét összeráncolva. Az agyam idegesen keresett valami okot, ami remélhetőleg elhihető… kisebb habozás után ezt ki is mondtam.

-  Öhm… kerestem egy karkötőt, és gondoltam ott is megnézem. – mondtam, igen most csak ennyire futotta, a csodálatos hazudó képességemből. Anya furcsállta a választ, és elidőzött ennek az értelmén is, ami igen csak az értelmesség legalját csapkodta. Mi van ha sejt valamit, és oda megy megnézni? Na jó, azért egy kicsit még is csak tudhatok hazudni… nem igaz? Elvégre nem tudna rá jönni… ha csak a szobám falai nem beszélnének, vagy éppen nincs egy kamera a szobámban…

- Jól van… - mondta végül. Mire megkönnyebbülten kifújtam a levegőt. Ő pedig ki ment a szobámból. Miután kilépett az ajtón, és remélhetőleg távol került onnan, fontolni kezdtem a szökési lehetőségeket. Egy kijárat volt ahol ki lehetne bárhogyan is jutni innen, a baj csak az volt, hogy ez egy atlétikai világ bajnoknak való feladat. Még is meg kell próbálnom.

Ki nyitottam az ablakomat, és félve pillantottam le róla. A bőröndjeim talán még épen földet érnének, de én maximum a korházba érnék be. Így hát, döntöttem, ki dobom szegény bőröndjeimet, és én pedig inkább megpróbálok kijutni a földszintről. Elvégre ha rajta kapnának, akkor kevésbé lenne furcsa, hiszen nem két bőrönddel a kezemben indulnék a nagy világnak.  

Mi előtt, még elindítottam volna az akciót, illedelmesen beágyaztam, és még utoljára rendet raktam körülöttem, mint ha abból a szándékból tenném, hogy így majd kevésbé haragszanak, bár ezt nem hinném.  A levelet jól láthatóan az ágyam közepére raktam, majd egy nagy levegő vétel után, megfogtam a bőröndömet, és kegyetlenül ledobtam az emeletről, nem csattant nagyot, hiszen puha részre érkezett, néhány virágra és fűre… De még sem zárom, ki azt a tényt, hogy bárhol is sérült volna.

 Miután ez megvolt, kicsit sietősen haladtam a lépcsőn, persze ügyelve arra, hogy a szüleim, akik fogalmam sincs hol tartózkodnak éppen , ne vegyenek észre. Nem tudom miért siettem, talán minél előbb el akartam kerülni ebből a „lelki börtönből”. Vagy csak féltem, hogy a bőröndjeimet más találja meg helyettem. Bolha léptekkel haladtam a kijárati ajtó felé, ami a lépcsőtől egyből egyenesen található. A nappaliból halk nevetés szűrődött ki…remek, ezek szerint úgy kell át mennem a kijárati ajtóhoz, hogy az-az mellett lévő ajtónélküli részen, ahol a nappali tartózkodik, ne vegyenek észre… csak én lehetek ennyire szerencsétlen.

A falhoz lapultam, nem volt kedvem lebukni… és igazából kémeset sem akartam játszani, de hát nincs mit tenni. Észrevétlenül és lassan kukucskáltam be a nappaliba, ahol anya és apa a kanapén néztek valami vígjátékot. Egy ideig, csak néztem és tanakodtam, de nem jutottam semmire, majd végül… valaki cselekedett, igen, anya ki ment a konyhába, ami a nappali mögött található. Egy pillanatig azt hittem a lépcső felé jön, de meg úsztam. Már csak apát kellett rá venni, hogy valahogyan hátat fordítson nekem. És tök véletlenül a vezetékes telefon pont jó helyen volt ahhoz, hogy ha véletlenül hívnák, akkor a kedvemre tegyen.

Volt nálam telefon, amit erre a zseniális ötletre azonnal elő húztam. Bepötyögtem a telefon számot, és vártam a kifejletet, majd egyszer csak megszólalt a vezetékes telefon, amit ügye bár én hívtam. Apa sóhajtva nézett hátra, majd lustán de el indult a felé. Mikor már tökéletes helyen volt, egy óriási lépéssel, át mentem a kijárati ajtóhoz. Nem vettek észre…

-Tessék?Hallo..? Van ott valaki? – kérdezte apa a telefonba, de nem vártam meg a végét, még az előtt halkan kiléptem a szabadba, mi előtt ő visszament volna a kanapéhoz. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót, mint valami profi betörő. majd az ablakom alá vettem az irányt. Apa az óta már régen letette a vonalat, én pedig már a taxit hívtam. Bemondtam egy néhány háztömbnyire arrébb lévő házat, és elsétáltam arra. Azért még is feltűnő lenne, egy sárga kocsi a ház előtt. Mikor meg álltam a kijelölt helyen, csak körülbelül negyed órát vártam a taxira. Ahova azonnal be is pattantam.

- Jó napot. – köszöntem a sofőr emberkének.

- Jó napot…Hová vihetem? – kérdezte kedvesen, azért még sem mindenkinek rossz ez a napja, habár… nem tudhatom, hiszen sokan tudnak úgy mosolyogni, hogy közben pocsék napjuk van.

- A reptérre legyen szíves…- mondtam mosolyogva. Mire csak bólintott. Az út viszonylag csendesen telt, még is kellemes volt. Csak bámultam kifelé az ablakon, néztem az elsuhanó fákat. Nekik senki nem mondja meg, hogy mit csináljanak… csak megnőttek, és kész, nem mint ha azt mondanák nekik, hogy „menj arrébb” és akkor a fa egyet arrébb lépne…na de hagyjuk… félek, ha tovább gondolkozok… valami rossz lesz a vége.

Mikor ide értünk arra a helyre, ahová el szerettem volna jutni, kifizettem a taxist, és némileg mosolyogva lépdeltem a teljesen új életem felé. A reptér, nem volt olyan nagyon zsúfolt, de azért volt pár ember.  Be álltam a sorba a jegyvásárlós részhez, nem volt olyan hosszú, de nem voltam éppen türelmes, nem éreztem biztonságban magam, hiszen apáék, lehet megsejtik, hogy itt vagyok, és utánam jönnek, ha egyáltalán  már jártak a szobámban azóta. Kis várakozás kellett, és már is én voltam a soron.

-Jó napot. – köszönt a modell alkatú szőke melirozott hajú csajszi a pult mögül.

- Jó napot… Kaliforniába szeretnék jegyet kérni…- mondtam, és elő vettem a pénztárcámat. Szétkapcsoltam  és elő vettem a kért összeget, amiért cserbe persze megkaptam a jegyet.

- További jó utazást. – mondta gondolom, már reflexből nyomja a szöveget. Ki mentem, és fel szálltam a sokak szerint veszélyes gépre. Egy kényelmes ülésen foglaltam helyet. Az ellenőr körbejárt, mi pedig benyújtottuk itt tartózkodásunk okát… az,az bemutattuk a jegyeket. Miután ezzel megvoltunk, csak vártuk a felszállást.

Ez a nap kegyetlen volt, és most… a nap végén, még is itt csücsülök egy repülőn, ami Kaliforniába tart, és ami még bonyolultabbá teszi a helyzetet, az,az, hogy egyedül megyek. A gép motorja be indult, én már megléptem minden önvédelmi dolgot, hogy ne repüljek ki innen, és ne legyen módom találkozni a legendás gólyával, na meg istennel. Tehát már csak élveznem kellett az utat. A kérdés: hogyan lehet élvezni egy repülőgépen való várakozást? A válasz: nem tudom, de az biztos, hogy ha elalszok, nem maradok le semmi érdekes dologról. Ha csak nem repül be csak úgy superman, a repülő tetejét feltépve. A repülő megnyugtató rázására aludtam el…     

Sziasztok!

Üdvözlünk mindenkit az új blogunkon!
Ez egy igazi csajos blog lesz, mivel három lány szerkeszti!
A történet egy lányról szól, akit az apja mindenképpen egyetemi előkészítőkre akar járatni a nyáron, és ezt Talia nem szeretné. Kaliforniába vágyik, nyaralni. E miatt nagy vita lesz a családban és a lány eldönti, hogy mivel ő már nagykorú, ezért szabadon megy bárhova. Elszökik. Útja a Csendes-óceán partjaira vetődik. Ám a nyaralás egészen mást tartogat a számára..
Esetleg új karriert, vagy szerelmet, netán rivalizálást? Vagy mind a hármat?
Maradjatok velünk és megtudjátok!
Puszil titeket: 3 blog őrült csajszi!